Büszkén jelentjük be, hogy hatodik alkalommal jelentkezünk a laptop adományozós projektünkkel. 50 darab laptopot kaptunk egy szegedi multinacionális vállalattól, hogy juttassuk el olyan szervezeteknek, akik informatikailag nehezebb helyzetben vannak. Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az elosztásnak fontos kritériuma volt az is, hogy az általunk támogatottaknak társadalmilag hasznos munkát kell végeznie. Miért pont mi végeztük az eszközök szétosztását? Azért, mert a HappyHelp Kft elkötelezett abban, hogy segítse a szociális hátrányok csökkentését.
Írásainkban hetedikként mutatjuk be, de mondanunk sem kell, hogy minden általunk támogatott szervezet egyformán fontos, így a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat is. Az Alapítvány Kuratóriumi elnöke Prof. Dr. Pintér Sándor köszönőlevelében részletesen beszámolt arról, hogy milyen munkafolyamatokban segítik őket az adomány laptopok. Elsősorban prevenciós, ismeretterjesztő előadások előkészítésére, levetítésére hasznosítják őket, de fontos szerepük van az eszközöknek a marketing tevékenységeknél is. A rendezvények szervezésének folyamatait is megkönnyítik. Mindezek mellett a hétköznapi munkát is egyszerűbbé és gyorsabbá tették a számítástechnikai eszközök. Biztosak vagyunk abban, hogy az adományeszközökkel sikeresebben tudják majd informálni az embereket a munkájukról. Hatékonyabban tudnak majd segíteni az újszülötteknek. Minden élet számít!
Köszönjük a szegedi székhelyű multinacionális vállalatnak, hogy együtt támogathattuk a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat munkáját is.