Blog borító kép

Egy hely, ahol valóban nagy segítség a laptop

Az egyesület elnöke Nagy Mihály köszönőlevélben megerősítette, hogy az adomány által sokkal hatékonyabb lett az általuk végzett oktató tevékenység.

Blog borító kép

Laptoppal jött lehetőség

Igyekeztünk minél szélesebb körben szétosztani a laptopokat. Korábbi írásainkban több különböző területen tevékenykedő szervezetet mutattunk be, akiket támogattunk ezekkel az eszközökkel.

Blog borító kép

Amikor valójában jót teszünk

Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek nyújt szerető és biztonságos otthont, akikről szüleik nem tudnak gondoskodni.

Blog borító kép

Laptopon csillan a Reménysugár

Gondolta volna, hogy egyszer a laptopok fognak reményt adni valakinek? Ha feltennék a kérdést, hogy milyen funkciói vannak a hordozható számítógépeknek

Blog borító kép

Miről szól a HappyHelp?

Több, mint csak egy cég! Értékrendünkről, belső mozgatórugóinkról röviden egy nyári élményre építve.

Blog borító kép

Fejlesztők – egy új törzs szerveződése és a világ újrateremtése

A szoftverek felzabálják a világot” – írta Marc Andreessen Netscape alapító 2011-ben. Alig néhány évvel később már kész tényként kezeljük, hogy minden vállalat szoftvercég is egyben.