News Photo

Megerősített érdem

Már többször is jeleztük sikeres szereplésünket az Invitech InnoMax Díj  2020-as pályázatán. A díj 10 éves történetében a legutóbbi két évben és a továbbiakban is kifejezetten a nonprofit szervezetekre fókuszál az Invitech, Magyarország egyik vezető telekommunikációs és infrastruktúra megoldás-szállítója.
Projektötletünk a HappyStudent oktatási keretrendszer volt, melynek első eleme egy akadálymentes vizsgáztató felület létrehozása lesz. A piacon szereplő rendszerekben vannak ugyan olyan elemek, amelyek az akadálymentességet szolgálják, vagy valamilyen úton el lehet azt érni, hogy segítséget kapjanak a sérült diákok az online térben való vizsgázás során, de ezzel nem az esélyegyenlőség kérdése oldódik meg, hanem egyfajta pozitív diszkrimináció lép életbe, ami kellemetlenül érinti a fogyatékkal élő tanulókat is. Mi a HappyHelp-nél saját tapasztalataink révén megtanultuk, hogy egy megváltozott munkaképességű ember is képes ugyanolyan minőségi munkát végezni, mint egészséges társaik, csupán csak némi segítségre van szükségük. Van közvetlen tapasztalatunk az oktatás területén is, hiszen több munkatársunk is hallgatója valamelyik egyetemnek és emellett az ismerőseink között is vannak olyanok, akik valamilyen betegséggel küzdve csinálják végig a tanulmányaikat.
Saját tapasztalatink mellett a 2020-as év sajnálatos módon másként is bebizonyította, hogy van lételeme egy olyan oktatási keretrendszernek, amely kimondottan odafigyel arra, hogy a lehető legszélesebb körben elérhető legyen.  A COVID-19 terjedése miatt az egyetemek mellett az általános és a középiskoláknak is át kellett állniuk az online oktatásra. Ráadásul ez a tény nemcsak Magyarországon igaz, hanem szerte a világban szinte mindenhol. Megszűnt a fizikai kapcsolat az oktatók és a diákjaik között, de az adott tanév ezzel nem ért véget. A tanulóknak ugyanúgy el kell sajátítaniuk az anyagot és a pedagógusoknak számon is kell kérni azt.

Az online oktatás lehetősége már évek óta működik, azonban a fejlesztése elsősorban üzleti célok és szempontok mentén történt, így a közoktatás és esélyegyenlőség szempontjai nem nagyon érvényesültek a fejlesztések során. Joggal mondhatjuk, hogy erre senki sem látott okot, hiszen hiába a modern technika térhódítása, még mindig könnyebb a fizikai kapcsolat révén működő oktatási rendszer. Az idei év azonban rámutatott arra, hogy mindig történhet váratlan. A koronavírus terjedése egy olyan esemény, amelyre nem készült fel az oktatási rendszer, így annak online platformja sem Világossá tette számunkra, hogy nagyobb figyelmet kell fordítanunk az online oktatásra. A HappyHelp Nonprofit Közhasznú Kft ebben a kihívásban örömmel vesz részt tapasztalatai és szakmai tudásának megosztásával. Ennek jegyében benyújtottuk ötletünket erre az innovációs pályázatra és a támogatás segítségével reményeink szerint mihamarabb jól használható, akadálymentes eszközzel járulunk hozzá az online oktatás fejlődéséhez.

Nagy Dávid

Hozzászólások