News Photo

A kezdet kezdete

A HappyHelp Nonprofit Közhasznú Kft-nél megoldásokat keresünk a szociális hátrányok ledolgozására, bővíteni kívánjuk az esélyegyenlőséget kínáló megoldások elérhetőségét. Tesszük ezt elsősorban az IT világában. Olyan alkalmazásokat, weboldalakat hozzunk létre mely a társadalom egésze számára elérhető és használható. Megváltozott munkaképességű munkavállalóink munkájuk végzése közben és tanulmányaik során naponta szembesülnek az online tér hátrányokat okozó hibáival. Így a saját tapasztalataink révén tudjuk keresni a megoldásokat. Mindezek mellett igyekszünk bevonni olyan fejlesztőket is, akik ugyan személyesen közvetlenül nem érintettek az online tér nehézségeinek világában, de nyitottak arra, hogy segítsenek minél több ember számára elérhetővé tenni az informatikai fejlődés eredményeit. És ez által olyan szakemberré váljanak, akik nem elégszenek meg azzal, amit ismernek, hanem képesek lesznek arra, hogy keressék a számukra ismeretlent is.

Mi a HappyHelp-nél igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy minél több emberen segíthessünk az online világban is. Ennek jegyében indultunk el Magyarország egyik vezető telekommunikációs és infrastruktúra megoldás-szállítója, az Invitech által a társadalmi felelősségvállalás jegyében meghirdetett Invitech Innomax Díj pályázatán. Ez a pályázat 2010 óta egyre szélesebb körben kínál lehetőséget arra, hogy a résztvevők olyan ötletekkel álljanak elő, amivel a társadalom életét segítik, könnyítik, javítják. Évről évre rengeteg ötlet érkezik, a nyertesek kiválasztásában szerepe van egy közönségszavazásnak és egy szakmai zsűrinek is.
Az Invitech InnoMax Díj pályázata sokszorosan hatékony. Hiszen a felhívásra megmozdulnak azon érintettek, akiknek van lehetősége valami olyat, alkotni, ami csökkenti az emberek közötti szakadékot. Idén a díjazottak szűk csoportjába mi a HappyHelp Nonprofit Közhasznú Kft is bekerültünk online oktatásszervező, vizsgáztató szoftvertervünkkel..

A legjobb ötletek akkor születnek, ha szétnézünk magunk körül és megpróbálunk javítani valamin, amiben érintettek vagyunk. Ez önző kijelentésnek tűnhet, de valójában nem az, hiszen nem csak mi küzdünk azzal az adott problémával, hanem sokan mások is. Viszont a legkönnyebben azon tudunk javítani, amit ismerünk, használunk. Így született az ötlet, hogy részben egy Oktatási Keretrendszer hoznánk létre. A cégünknél dolgoznak olyan alkalmazottak, akik egyetemi tanulmányai révén rengeteg akadályba ütköztek az ott alkalmazott keretrendszerben. Ezzel biztosan nem vagyunk egyedül. Ráadásul most a járványhelyzetben nyilvánvalóvá vált, hogy vannak olyan problémák, amelyekre az évek alatt sem szegeződött a fejlesztők figyelme. Az oktatás szerves része a számonkérés. Lehet, hogy a felkészülés alatt biztosítani tudnak a hallgatóknak olyan megoldásokat, amivel ugyanúgy el tudja sajátítani a tananyagot, mint egészséges társai, de a vizsgán már nem tudnak ugyanolyan feltételekkel indulni, ami értelemszerűen a fogyatékkal élő diák esélyeit fogja rontani az egészséges társaival szemben. Nem az a cél, hogy a sérült tanulókat előnyhöz juttassuk a többiekkel szembe, hanem az, hogy olyan körülményeket hozzunk létre, amivel ugyanolyan esélye lesz tudását megmutatni, mint mindenki másnak. Így a pályázatra benyújtott ötletünk egy olyan vizsgáztató felület megalkotása, ami lehetővé teszi, hogy minden tanuló egyforma mértékben megcsillogtathassa a megszerzett tudását anélkül, hogy bárkiben is felmerülne az a gondolat, hogy a sérült embereknek könnyebb vizsgája volt, vagy az, hogy az egészséges ember könnyebben teljesíteni tudta a feladatokat.
Hamarosan további részleteket is elárulunk a verseny és a projekt kapcsán, tehát érdemes minket követni.

Nagy Dávid

Hozzászólások